A téli szünet után ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Debreceni Extrémsport Park.

A létesítmény hétköznap 14 és 19 óra, míg hétvégén 10 és 19 óra között várja vendégeit, majd áprilistól már 20 órakor lesz a zárás. A március 18-án egyéves születésnapját ünneplő DEBEX létesítményvezetője, Vígh Tamás a tavalyi évről, az edzésekről és az idei feladatokról is beszélt: ,,Nagyon aktívan telt az elmúlt egy év, hiszen triál, olimpiai pontszerző BMX és gördeszka versenyeket is rendeztünk a parkban. Elindultak a triál és a BMX edzések, örömteli, hogy idén pedig már a gördeszkásoknak is tartunk majd tréningeket. Jó számokat produkáltunk, hiszen több mint 1800 fő regisztrált 2023-ban, akik mintegy 6800 alkalommal vették igénybe a létesítmény szolgáltatásait. Persze idén az a cél, hogy ezeket a számokat megnöveljük”.

A DSI Debrecen extrémsport szakosztályvezetője hozzátette: ,,Tavaly megalakult a szakosztályunk, olyan lehetőségeket tudunk biztosítani sportolóink számára, amely mondhatni Magyarországon szinte páratlan. Az indulást követően már 30 fő fölé emelkedett a csoport létszáma, most pedig elindítjuk a toborzást, kezdődnek a gördeszka edzések is, továbbá a kerékpáros ügyességfejlesztő foglalkozások. Bízom benne, hogy a szezon végén 80-100 fő körül lesz a csapat létszáma. Elvégeztük a Park karbantartását, és szeretnénk folyamatosan fejleszteni. Vannak új sporteszközeink, öt-öt új BMX és triál kerékpárt, valamint nyolc gördeszkát is vásároltunk, szóval az újonnan érkezők sem szenvednek majd hiányt. Amennyiben ez nem lesz elég, akkor folytatjuk a beszerzést, a célunk, hogy mindenkit ki tudjunk szolgálni. Fontos feladatok várnak ránk 2024-ben a versenyeket illetően, vannak már fix időpontok, és olyanok is, melyek tárgyalás alatt vannak, a lényeg, hogy hazai-és nemzetközi versenyeknek is házigazdája lesz idén a DEBEX. Fontos megemlítenem, hogy már most fókuszban van a nyári táborunk, mely kifejezetten szakmai lesz, tehát a már aktívan sportolókra számítunk majd. Feladat van tehát bőven, de állunk elébe, várunk mindenkit szeretettel”- zárta gondolatait a létesítményvezető.


Pénteken nyit a DEBEX!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK